2015

A Fazekas+ Fesztivál keretei között, 2015. március 30-án rendeztük meg a VI. Kis Kavics Kupát. A versenyen 7. és 8. osztályosokból álló 5 fős csapatok indulhatnak, hagyományosan egy idősebb osztály állítja össze számunkra a verseny feladatsorait.

A szervezést idén a mi osztályunk, a 9.c vállalta, így — Erős-Honti Julianna tanárnő és Hujter Bálint tanár úr irányításával — a mi feladatunk volt a 4-4 kémia, biológia, fizika, földrajz és a 12 matekfeladat összegyűjtése és kitalálása, továbbá történetbe illesztése. Hosszas tanakodás után az osztály a verseny témájául J. R. R. Tolkien Gyűrűk Ura történeteinek világát választotta. Az osztályban kisebb csoportok alakultak az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó feladatok összegyűjtésére. Volt, aki a feladatok mesébe ágyazásával foglalkozott, míg jól rajzoló osztálytársaink gyűrűk urás rajzokat készítettek a feladatsorok díszítéséhez. A feladatsor készítése mellett tanáraink segítségével résztvevőket toboroztunk, ajándékkönyveket válogattunk, legyártottuk a győzteseknek járó Túró Rudi-utalványokat, okleveleket nyomtattunk, majd sütit sütöttünk. A verseny napján feladatsorokat és válaszlapokat sokszorosítottunk; az aula berendezése után pedig kiosztottuk a sütiket és a rajtszámokat az asztalokra.

Dél körül kezdtek megérkezni a résztvevők: összesen 11 Fazekasos és 3 külsős csapat indult a versenyen (képviseltette magát az Áldás Utcai Általános Iskola, a Jedlik Ányos Gimnázium és a Szent István Gimnázium is). A zsűri is elfoglalta helyét: Táborné Vincze Márta tanárnő, Balázsné Kerek Marianna tanárnő, Albert Attila tanár úr, Vankó Milena (9.c), Vu Mai Phuong (11.c) és Tulassay Zsolt (12.c).

A zsűri elnökeként Márta néni köszöntötte a résztvevőket, aki Kavics egykori tanítványaként a verseny névadójáról is mesélt néhány mondatot a versenyzőknek. Aztán eldördült a képzeletbeli startpisztoly, a csapatok nekiláttak a munkának. Fogyott a tea és a sütemény, nőttek a pont- számok, a sorrend többször át, majd visszarendeződött. Sőt, az izgalmak még a versenyidő lejártával sem múltak el, ugyanis, mint a versenyzők jelezték, a következő feladatunk többféleképpen is értelmezhető volt: A törpök egy 45°-os lejtőn szeretnék elszállítani a frissen bányászott mithrilrudakat egy szánon, egyenletes sebességgel. A talaj és a szán közti nyomóerő 1767 newton, és a csúszási súrlódási tényező 0,1. Fel- kértek Titeket, hogy számoljátok ki, legalább hány törpe kell a szánhoz csatlakoztatott elhanyagolható tömegű kötél húzásához, ha egy törpe a lejtővel párhuzamos irányban legfeljebb 100 newton erőt tud kifejteni. (A nehézségi gyorsulás értéke 10 m/s2.)

A zsűri végül — némi tanakodást követően — mindkét értelmezés szerint való megoldásokat elfogadta, a jogos pontszámokat az érintett csapatoknak jóváírta. Szerencsére ez már nem befolyásolta a dobogós helyeken kialakult sorrendet, amely így alakult:

1. Nikka — 305 pont
Matolcsi Dávid (8.c), Mészáros Anna (8.c), Gyöngyösi Máté (8.d), Novák Péter András (7.b), Barna Veronika (7.b)
2. Tudom Ányos — 290 pont
a Jedlik Ányos Gimnázium csapata: Fraknói Ádám, Beke-Szabó Csenge, Polyák Petra, Kállai Miklós, Teleki Sándor
3. Kerekes Anna csapata — 285 pont
Kerekes Anna (8.c), Zsolnai Luca (7.d), Molnár-Sáska Zsófia (7.c), illetve Fuisz Gábor és Győrffy Ágoston a Veres Péter Gimnáziumból

Ezúton is szeretnénk kifejezni köszönetünket mindazoknak, akik hozzájárultak a verseny megvalósításához; kiemelten is hálásak vagyunk a Fazekas Mihály Oktatási, Kulturális és Sport Alapítvány anyagi támogatásáért.

Gratulálunk a győzteseknek és az összes résztvevő csapatnak. Reméljük, legalább annyira élvezték a feladatokon való gondolkodást, mint mi a szervezést: nekünk remek program volt!

Janzer Lili, Kovács Kitti 2018c

Feladatok Megoldások Csapatok Helyezések Album