2012

Megismertek? Ugye megismertek? Nem ismertek meg? Nem csodálom, eléggé nyúzott arcom lehet… Napok óta nem aludtam: folyton szerveződtem, toborzódtam, még rabszolga is voltam, adminisztráltak, meghívtak, aztán fotóztak, megírtak, ellenőriztek, kivittek, ott is ellenőriztek, beírtak, megnyertek. Még most se dereng? Hát elmondom: én vagyok A Kupa!

Ugye hogy mindjárt más? Hát kérem szépen, nehéz dolog kupának lenni, még ha csak kicsi is! Nem csoda, hogy számos segítőre volt szükségem. Először is ugye, kellenek versenyzők: anélkül nem verseny a verseny. Na, erről a 7-8. évfolyam diákjai gondoskodtak, nem is akárhogy: 17 csapatnyi fazekasos diák töltötte meg az aulát az ominózus esemény alkalmából. De nehogy azt higgyétek, hogy csak a mi sulinkból voltak! A Jedlik Ányos Gimnázium és az Áldás Utcai Általános Iskola tanulói éppúgy képviseltették magukat, mint a Városligeti Általános Iskola és a Szent István Gimnázium diákjai.

De ne szaladjunk ennyire előre: már februárban elkezdődtem. Hála Keglevich Kristóf tanár úrnak, idén sem kellett hiányolnotok. Összehívta a 10.b és 10.c tanulóit, ők pedig remek feladatokkal álltak elő (ugye, a versenyzők is így gondolják?). Ezt én, személyesen, A Kupa szeretném megköszönni Ágoston Péternek, Homonnay Bálintnak, Kalló Kristófnak, Nagy Bencének, Török Mihálynak (10.c), Szabó Andrásnak, Draskóczi Ádámnak, Majoros Péternek, Takács Gergelynek, Erdős Georginának (10.b)! A feladatokat lektorálta: Szigetvári Áron (2010C), Szőke Nóra (2010C), Janzer Barnabás (9.c), Vincze Daniella (10.d) és Majoros Péter (10.b). A feladatsor kerettörténetéhez idén a Fazekas 100 éves épülete, az iskola története és mindennapjai szolgáltattak témát.

A csapataimat meg is kellett szervezni: köszönet Csepregi-Horváth Zsófinak (10.c), Erdős Ginának és Hernold Eszternek (10.b), ezzel is megvoltunk időre. Felföldi Annamari (10.b) és Csepregi-Horváth Zsófi (10.c) plakátjai segítettek a verseny népszerûsítésében. Aztán eljött a nagy nap: március 12-én megtelt az aula. Nagyon büszke voltam, hogy ennyi ember eljött. Több, mint 100 lelkes diák! Persze ebből a százból csak 15 ember lehetett dobogós (ötfős csapatok, három dobogós helyezés, 3 x 5 = 15, tetszik érteni?), végül a mylazysundays, a Kvarc és az Áldás utcai iskola csapata állhatott a dobogómra. A jutalmuk könyvek és túrórudi-utalvány voltak.

A zsűri elnöki tisztét iskolánk volt kémiatanára, Hobinka Ildikó vállalta, további tagok: Rakota Edina és Pluhár Gabriella tanárnők, Bóra Eszter (2009C), Horváth Kristóf (2009B), Vincze Daniella (10.d) és Majoros Péter (10.b).

Két nagy kivetítőn mindenki végigkövethette, hogyan alakul a verseny. Herczeg Zsolt (11.c), Bencsik Ambrus (10.d), Szente Ákos (12.d), Kutfej Bence (10.b) felügyelt arra, hogy rendben menjenek a dolgok. A szép feladatlapokon is sokan dolgoztak: a fejlécét (és az okleveleket) Garamvölgyi Béla tanár úr tervezte, az illusztrációkat (japán akác, az iskola épülete) Kecskés Eszter (10.b) rajzolta. Az emléklapokat Gergely Anita (10.c), Takács Gergő és Hortobágyi Tamás (10.b) nyomtatta, a képeket a versenyről Dzama Demjén László és Krausz Dániel (10.b) készítette. A versenyzők jóltartásáról Csepregi-Horváth Zsófia (10.c), Bursics Anna, Balogh Viktória és Hegedűs Fanni (10.d) gondoskodtak a 10. évfolyam által hozott süteményekből.

Draskóczi Ádám 2014b

Feladatok Megoldások Résztvevők Helyezések Album